Az alcímbéli kijelentés egy bűnügyi filmsorozatban hangzott el. Egy ír összeesküvő a gyémántgyűrűjével karcolta be a Full’s Irish Dew whiskeys üvegre az aznapi fogyasztás határát, mondván (szabad fordítás a filmben), hogy eddig és ne tovább (Let EachMan Be Paid In Full – Mindenkinek azt, ami jár)! Végül is ez lett a veszte, mivel az agyafúrt Columbo hadnagy jelet döntő bizonyítékként fedezte fel. Nos, a tarlóművelés egyik leglényegesebb kérdése napjainkban, hogy milyen munkamélységben, milyen mélységhatáron dolgozzanak a művelő elemek.

Az okos gazda okkal mondhatja magának, vagy traktorosának, hogy eddig és ne tovább! Tudja, hogy a munkamélység döntőkihatással van a talaj vízgazdálkodására, az aprítás és bekeverés mértékére, s nem utolsósorban az energiamérleg alakulására.

A helyes tarlóművelésnek tehát sok kritériumnak kell megfelelnie. Ma egyre többet beszélünk a vízről, annak hasznosításáról. A csapadékvízzel való helyes bánásmód jelentősen befolyásolhatja növényeink számára az életfeltételeket. A tarlóművelés jelentősége azonban többirányú, a választott módszer. ill. technológia a pénztárcára is kihat. A múlt század elejének, gyakorlatban és oktatásban élenjáró magyar agrár szakembere, Cserháti Sándor is kiemelten fontosnak ítélte a tarlón történő munkálatokat. Leszögezte, hogy ha valahol fontos szempont a termőhelyi adottságok figyelembe vétele, akkor ezeknél a talaj előkészítéseknél bizony az.

Éppen ezért felelevenítjük a legfontosabbakat, a teljesség igénye nélkül. A tarlóhántás egy felszínközeli, 4–16 cm közé tehető talaj előkészítést jelent. A nyári időszakban betakarított növények után sorra kerülő munka alapvető és közvetlen célja a tarló, és a növényi maradványok talajba keverése, elbomlásuk elősegítése.

Közvetett célja a gyom és kultúrnövény magok mielőbbi csírázásának és kelésének beindítása. A gyommagok megkötése előtti tarlóápolás meghatározó jelentőséggel bír a talaj vízgazdálkodásának szabályozásában, az evaporáció csökkentésével és a vízvezető képesség javításával. Szabályozza továbbá a talaj hő-gazdálkodását, jótékonyan segíti a mikrobiológiai folyamatokat, hatékonyan irtja a gyomnövényeket és kórokozókat. A felsoroltaktól függően döntő kihatással lehet a követő talajművelési eljárások minőségére, az energiaigény csökkentésére és az üzemeltetés hatékonyságára.

A két, egymástól időben és funkciójában is jól elkülöníthető feladat a tarlóhántás majd az ápolás. Jelentősége az egyre szárazabb, ill. a viharcellák gyakorisága miatt inkább egyre szélsőségesebb időjárási, makro és mikro éghajlati viszonyok mellett megnőtt. A vízválasztás a gyakorlatban azt jelenti, hogy e munkák feladata kettős. Egyrészt határozott szakmai elválasztást jelent tavaszi, ill. őszi vetésű növényeink termesztés technológiája között, másrészt pedig a műveletek helyes kivitelezésével valóban szabályozhatjuk a talaj vízháztartását. Vizet takaríthatunk meg, amely a követő munkák és a növényélet szempontjából összetetten kiemelt jelentőségű.

A következőkben általános tapasztalatokat igyekszünk közreadni, valamint érintjük az egyestechnológiák, és műveleti ajánlások lényegi szempontjait. A kisebb gazdaságokban még mindig népszerű és szinte egyeduralkodó tárcsás boronák mellett szólunk a nagyobb üzemek gépesítési hátterében egyre szélesebb körben jelenlévő szántóföldi nehéz kultivátorok a szakmai zsargonszó használata szerint grubberek valamint gépkombinációk különböző típusairól.

• Fontos azonban megjegyezni, hogy minden gépkialakítás tekintetében egyértelmű agrotechnikai igény lett a tarlóhántás egymenetes, és hatékony lezárása. Ez nemcsak a víz visszatartó képességet javíthatja drasztikusan, hanem agrotechnikai előnyökkel is jár: csökkenti a káros talajtaposást, a munkamenetek számát; mindezek műveleti energia / gázolaj megtakarítással, magyarán szólva jelentős spórolással járnak.

A kalászos gabonatarlók klasszikus értelmezésű tarlóhántásának legnépszerűbb és legelterjedtebb eszközei korábban a tárcsás boronák voltak, ezek közül is a nehezebb kivitelek, ahol az egy tárcsalevélre eső terhelés meghaladja a 80-90 kg-ot. Tudjuk, hogy a nehéz tárcsás tarlóhántás munkaminőségi, energetikai és üzemeltetési szempontból egyaránt tartalmaz előnyöket és hátrányokat. Előbbiekhez tartozik a tárcsalevelek hatékony aprító, keverő, és felszín egyengető munkája, és igen jó gyomirtó képessége. Ehhez társul még egy adott traktor + tárcsa gépcsoport fajlagosan alacsony energiaigénye. Üzemeltetési oldalról kedvezőnek kell tekintenünk az alacsony karbantartási igényt, valamint a nagy területteljesítményt.

Az előnyök mellett agrotechnikai kompromisszumként kezelendő a tárcsa talpréteg kialakulása azaz a káros talajtömörség létrejötte a gyökérzóna köztes szakaszán, valamint az elemek jellegéből adódó túlzott mértékű porosítás. Bár egyes gazdálkodók hozzáteszik, a megfelelő talajállapotban való használat sokat javíthat e problémán. A fenti gondok egy részének kiváltására ma már egyre többen használják a szántóföldi kultivátorokat, amelyek a kapillaritást megszüntetve több nedvességet tartanak a talajban, mint a tárcsák. A tárcsák kiváltásának egyik alternatívája lehet a könnyű szántóföldi kultivátorok használata, amelyek általában nagy szélességű szárnyas kapákkal, vagy többsoros, sűrű osztású rugós kapákkal szereltek. Ezek sekélyen, 4–8 cm munkamélységben átművelik a teljes keresztszelvényt, ám keverő hatásuk jóval gyengébb a tárcsáénál. A 12 cm-től mélyebb tarlóhántásra a nehéz kultivátorok, grubberek alkalmasak, amelyek már jobban bekeverik a szerves maradványokat. Az ilyen gépekkel történő tarlóhántásnak különösen akkor van jelentősége, ha a követő alapművelést forgatás nélkül, második / harmadik menetes nehéz kultivátorral, vagy középmélylazítóval kívánjuk elvégezni. Erre a feladatra ugyanaz a grubber használható, nyilvánvalóan más szereltségi, és beállítási jellemzőkkel.

A gépek szerszámválasztéka biztosítja a tárcsás művelőeszközökhöz hasonló jó gyomirtást, felszínképzést és a művelés mélységéig egyenletes méretű rögfrakciót. További előny, hogy e gépek nem képeznek összefüggő záró-réteget a művelés alsó határán, valamint a felszínen is kevésbé porosítanak, s kisebb mértékű vízvesztést okoznak. Napjaink legújabb gépeit vizsgálva meg kell jegyeznünk, hogy az új konstrukciók szinte kivétel nélkül magukba foglalnak forgó elemeket is. A tárcsalevelek, késkeresztek, körcikk szeletes tárcsalapok, aprító hengerek agronómia részelőnyeit a konstruktőrök is megismerték, és előszeretettel hasznosítják azokat fejlesztéseikben, elsősorban a gépkombinációk, az ún. mulcskultivátorok kialakítása során.

A tarlón történő munkavégzés számos felszíni, és alapművelő gépet foglal magába. A gazdaságok ezeket eltérő mértékben, a tradícióknak, a növényi igényeknek, és a termőhelyi adottságoknak megfelelően veszik figyelembe. Kis darabszámban használunk talaj, ill. kényszerhajtású rotációs eszközöket, amelyek csak az igényes, ill. speciális előkészítést megkövetelő magok, valamint az agyagosabb, rossz szerkezetű talajok esetén kerülnek általában szóba. Az alacsonyabb területteljesítményük pedig a növénytermesztési szerkezet időrendjét általában kedvezőtlenül befolyásolja. Egyöntetű gyakorlati tapasztalat, hogy az egyre szélsőségesebb időjárás szárazabb szakaszai jelentős talajművelési gondokat okoznak.

Jó pár éve már sokakban megfogalmazódott az a gondolat, hogy a nagyon száraz nyarak miatt kellene egy jó kultivátor. Az is tapasztalati megállapítássá vált a kétkedők között, hogy az elavult konstrukciójú gépekkel való talajlazítás az egyébként is száraz talajokat még tovább szárítja.A felszíni tarlómunkákkal kombinálhatóan egyre többen keresték tehát az új grubbereket, amelyek már hatékony lezáró egységgel is rendelkeznek.

• Ezekkel mégis mélyebben lehet dolgozni, viszont nem szárítják ki a talajt, egyből jól lezárnak, s utána adott esetben lehet vetni is. – mesélte egy fiatal gazdálkodó. Elmondása megerősítette azt, hogy ma már kevesebben használnak tárcsás boronát, de nem annak kiváltására, hanem kiegészítésére vesznek grubbert, amely ahogy fogalmazott – sokkal többet tudó eszköz. A repce alá pl. egy menetben is használható; míg tarlóhántásra 10–15 cm-en, majd egy mélyítő művelésre 25–30 cm-en ajánlható. A mélységgel vannak csak problémáim, amelyre a legtöbb gazdálkodó nem ügyel, holott köztudott, hogy az agronómiailag túlzott munkamélység következményei szakmailag és pénzügyileg is milyen veszteségeket okozhatnak.

A nehéz kultivátoros tarlóhántás sekély lúdtalpkapákkal, szárnyas kapákkal történik, ügyelve a gépcsoport megfelelő munkasebességére.Mennyi legyen a helyes mélység? Az mindig az adott növényi kultúráktól (elővetemény és új növény), és a mindenkori talajszerkezettől, ill. állapottól függjön! Lényeg, hogy egy megfelelő talajfelszín alakuljon ki, a tarló, és növényi maradványokat pedig a sekélyen tüntessük el, de ne maradjon műveletlen terület. A sekély első művelést követheti egy mélyebb művelés az ún. véső alakú vagy mélyítő kapákkal, amelyeket kopásálló keményfémmel felraknak, vagy keményfém lapkákkal látnak el.

A cégek ma már gyakran gyors cserélős kapaverziókkal szállítanak, s ezekben van olyan is, amellyel a mélyebb fázist lazítjuk. Ezekkel kukoricatarlón is sikerünk lehet; a grubberolás után akár egy „normális” vetés is elvégezhető, nem kell adott esetben szántani, egyéb művelést alkalmazni. Az üzemanyag fogyasztás óránként 12–20 liter közé is szorítható, nyilván az alapozó művelés mélysége és talajállapota függvényében. A gépkombinációk, pl. a mulcskultivátorok energiaigénye jelentősen nagyobb lehet, mint a megszokott tárcsáké, grubbereké, ezért nagyon figyeljünk oda traktorunk vontatási képességére is. Mindezek mellett talán az egyik legfontosabb feladat az agrotechnikailag optimális munkasebesség elérése!A tarlóhántás lazítási mértéke akkor jó, ha a szelvények átszakadnak alul, nem maradnak gátak, s a rögképződés is megfelelő. A lezáráshoz a kétsoros (bár már 3 soros fejlesztés is dolgozik) hengerek ajánlhatók: az első egy nagyobb, míg a hátsó kisebb átmérőjű, akár eltérő profilú henger lehet. A tárcsázás híveinek igaza van abban, hogy ez a munka is lehet talajkímélő, ha megfelelő hozzáértéssel végezzük, Az eszközök között nehéz újdonságot felfedezni. A divatos rövid tárcsák mellett talán említésre érdemes a Balmaz Terra Agronom nehéz tárcsa is.

Kiküszöböli azt a régi problémát, hogy az X-elrendezésű tagok találkozásánál átvágatlan sáv maradjon. Ennek lényege, hogy létrehoztak egy teljes munkaszélességben egyenletesen dolgozó középső tárcsatagot, amely biztosítja a középső „bakhát” nélküli átvágást, ami tarlóhántásnál és alapművelésnél egyaránt fontos. A mellső és hátsó tagok szinkronban állíthatók, munkájuk jól harmonizál a főtaggal, nincsenek az azonos tarlóművelési képességű, V-alakú nehéz tárcsákra jellemző vontatási iránytartás problémák; az üzemi tapasztalat szerint bevált ez a megoldás.Mérési és gyakorlati tapasztalatok alapján ötféle megközelítéssel jellemezhetjük a hazai tarlóművelési állapotokat a nedvességvesztés, a biológiai élet és a gyom- ill. árvakelés szempontjából :

-1 bálázott tarló esetében nagy a vízveszteség, gyenge a biológiai élet, a kelés megkésik, esőre vár

-2 kombájn után hagyott tarlón még kismértékű az elpárolgás, jó a biológiai aktivitás, közepes kelések mellett

-3 sekély művelést (4–8 cm) követően mindhárom jellemző az előzőektől kedvezőbbnek ítélhető

-4 közepes mélységű tarlóhántásnál (8–12 cm) a víz fele elmehet, lassan induló biológia élet mellett jó a gyomkelés

-5 a mélyebb tarlóhántás (12–16 cm) fokozott nedvességveszteséggel jár, esetleges a bilógiai élet, és a követő csapadékok mennyiségétől függ a kelés beindulása

Mindezeket természetesen jelentősen befolyásolhatja a tarlóhántó eszköz műszaki-technológiai kialakítása (pl. a lezáró egység hatékonysága) valamint az üzemeltetés járulékos szempontjai:

-technológiai lehetőségek

-üzemi megszokások

-a tarló mindenkori állapota.

Ez utóbbi kapcsán gyakran alkalmazzák a mélyebb tarlóhántást, amivel a kombájnok, szállítójárművek nyomait is el lehet / kell (?) tüntetni.

Tarlóhántás? Sokkal fontosabb, mint azt egyesek vélik! – hallottuk már szakemberektől. Vita zajlik a tárcsalevelek kialakítását illetően is. Korábban úgy vélték, hogy e munkákhoz csak az ívelt, öblösebb csipkés tárcsalevél a jó, mert több szalmát kever be a talajba és ez által a talajfelszínen kevesebb növényi maradvány marad, amely nem veri vissza a Nap sugarait. Ez igaz ott, ahol alig van szalma, de nálunk 4–8 tonna is adódik egy hektáron; nagyon fontos ennek minél nagyobb részét már a tarlóhántással a talajba keverni. Igen, de akkor mi lesz a vízvesztéssel? Bizony a vízmegőrzés pontosan az ellenkezőjét kívánja, azaz kisebb talajbolygatás.

Eddig és ne tovább! a mélység – valamint jobb felszíntakarás az evaporáció csökkentése céljából. Az arányokra tehát nagyon ügyelni kell, csakúgy, mint a technológia megválasztásra. A száraz években kalászosok után, repce alá egyre nehezebb szántással jó minőségű őszi magágyat készíteni, ilyenkor csak a mulcsos technológia jöhet számításba. Feltétlenül megjegyezzük, hogy a fentebb említett géptípusok mindegyikére gond nélkül szerelhetők – akár házilag is hasznos, kiegészítő adapterek. Ilyen lehet egy apró mag vető egység (köztes, takaró- vagy ún. zöldítő növények), vagy egy folyadék kijuttató adapter is. Ez utóbbiakat egyre elterjedtebben használják elsősorban tápanyag, ill. baktériumtrágya kiadagolására, rendszerint elektronikus vezérlő egységek segítségével.

Gazdálkodó ismerősöm tapasztalta, hogy csak puszta kézzel lehet érezni igazán a talaj állapotát. A föld jelzi, hogy jól bántál-e vele, vagy sem. Becsüljük meg a tarlóinkat, a termőföldet, s ha nem is kell feltétlenül lábujjhegyen járnunk rajta, azért bánjunk figyelmesen velük. Ezt segíthetik a gépbemutatók, amelyeken mindig lehet valami újat látni, tanulni pl. az intelligens vezérlések szerepéről. Ha tehetik, feltétlenül menjenek el valamelyik szántóföldi programra. Az agronómiai szemlélet is igazolja, hogy a dolgok a gyakorlatban, azaz jelen esetben a tarlón dőlnek el – találkozzunk ott!

Megjegyzés: a cikk kezdősorait DRVS barátom figyelmébe ajánlom! Balmaz TerraAgronom VX-4.2 nehéz tárcsa

Már a nevében is benne van, hogy az agronómiai követelmények figyelembevételével jött létre az egyedi gépkialakítás. Régi probléma a tárcsáknál, hogy a tagok találkozásánál átvágatlan sáv marad. Ezt sokszor egy köztes kultivátor kapával szokták megművelni, ami nem a legjobb megoldás. A V-nehéz tárcsák rendszeres gondja a vonóerő irányának állandó változása a talajállapot és a munkamélység függvényében. A vonórudat pedig egyik gazda sem igazgatja szívesen, s ez így oldalazáshoz, többlet gázolaj fogyasztáshoz vezet minden esetben.

Fenti gondokat küszöböltük ki az Agronom nehéz tárcsa kialakításával. Ennek lényege, hogy létrehoztunk egy teljes munkaszélességben egyenletesen dolgozó középső tárcsatagot. Ez biztosítja az egyforma, egyenletes átvágást, ami tarlóhántásnál és alapművelés elmunkálásoknál egyaránt fontos. A mellső és hátsó tagok szinkronban állíthatók, munkájuk jól harmonizál a főtaggal. A gép robosztus kivitele az eddigi Balmaz tárcsákéval megegyező, mind a fajlagos terhelés, mind pedig a megbízható csapágyazás tekintetében. Az üzemi próbák során a tárcsát egy 160 LE-s traktorral üzemeltettük, balmazi kötött talajú kukoricatarlón. Első vásárlónkat az ott végzett munka minősége győzte meg.